Döbbenetes, és eltitkolt tények, vagy csak hazugság?


"Az USA, az Európai Únió valamennyi állama, Ausztrália, Új Zéland, Kanada államtitokká nyilvánította és hírzárlatot rendelt el a témában, a forrás Norvégia, az ott menedékjogot kapott brit tengeralattjáró kapitány zártkörű sajtótájékoztatója alapján:"

A VILÁGVÉGE TUDOMÁNYOS MAGYARÁZATA

Hogyan lesz a globális felmelegedésből új jégkorszak?

1. Kanadában évtizedek óta vizsgálják mélyfuratokkal a földtörténeti korokat és jól megállapíthatóan kiderült, hogy szinte pontos periodicitással ismétlődnek a hozzávetőlegesen a tíz-tízezer évig tartó jégkorszakok ill. jégmentes időszakok. Ezt abból állapították meg, hogy egy-egy kb. tízezer évet felölelő rétegben találtak pollenszemeket, majd a következőben nem, a rákövetkezőben újra, majd megint nem, így tovább, majdnem teljesen szabályos hosszúságú szakaszokban. Azt is megállapították, hogy minden valószínűség szerint jelenleg egy tízezer éves globálisan jégmentes időszak végén járunk.

2. A globális felmelegedés tény, de akkor is éppen úgy bekövetkezne, ha ember egyáltalán nem élne a földön és ipari tevékenységével nem szennyezné a bolygót. Ezt a folyamatot az emberiség bűnének feltüntetni és ezzel lelkiismeretfurdalást kelteni pusztán félrevezetés a valóságos fatális okok eltitkolása céljából. Az emberiség tevékenysége ebben pusztán annyi, mintha odamennél egy égő felhőkarcolóhoz és a magad részéről még rádobnál egy lapát szenet. Számit, számit, de gyakorlatilag semmit.

3. A globális felmelegedés oka geológiai természetű, egy bizonyos hosszúságú periódus alatt elfogy az aktív talajréteg ásványi anyag tartalma, ami a fák és mindenféle növényzet életéhez nélkülözhetetlen. Ez nemcsak az erdők jól látható pusztulásában jelentkezik, hanem 1-1 fa összes levélszámának, ágsűrűségének szignifikáns csökkenésében is észlelhető, de még a fűfélék levéldúsulásának elmaradásában is jól nyomon követhető. Ez a világszerte fokozódó zöldfelület csökkenés évről-évre többezer tonna széndioxid megkötésének elmaradásával jár és valójában ez a megállíthatatlanul növekvő széndioxid réteg okozza az üvegházhatást.

4. A felmelegedés jelenleg már egyharmadával csökkentette az Északi Sark permanens jégtakaróját, de a nagyobb baj a Déli Sarkon van. Ott már több „kisebb”, csak néhány négyzetkilométeres jégtábla darab szakadt az óceánba. Azonban van egy egybefüggő, vízben lévő részével együtt hatezer méter vastag, háromszáz kilométer széles, magas jég-fennsík, amin már itt-ott megjelentek és szaporodnak a vízzel teli „kutak”, melyek megjósolhatóan jelzik ennek a hatalmas tömbnek az olvadását és a bármikor bekövetkezhető tengerbe szakadását. Ha ez bekövetkezik, mindössze 3 nap alatt olyan globális cunamit okoz, ami annyiban is különbözik majd a szokásos cunamiktól, hogy a pusztítása után ez a plusz vízmennyiség nem húzódik vissza, mint a földrengéses cunamiknál, mert nem lesz hova, vagyis a víz a pusztítása után is a pusztítás helyén marad. Ha ez az említett hatalmas jégterület már az óceánban utazva a vízkiszorításon túl ráadásul el is olvad, a világtengerek szintjét, beleértve a beltengereket is, mint a Földközi vagy az Adria, olyannyira emeli meg, hogy a tengerpartok legalább 5-7 kilométerrel kerülnek mindenhol beljebb, eltüntetve szigetek ezreit és olyan városokat, mint Brighton, Plymouth, Liverpool, Miami, Sydney, stb., stb.

5. Azonban nem is ez lesz a fő baj, hanem a végeredmény, vagyis az eljegesedés. Ugyanis a jégolvadásokból az óceánokba kerülő víz édesvíz. A mai időjárási és klimatikus viszonyokat nem a légköri események, hanem az azokat is determináló globális tengeráramlatok határozzák meg. Ha ezek nem lennének akkor csak az Egyenlítő környékén lenne többé-kevésbé elviselhető átlaghőmérséklet. Azonban a jelenlegi tengeráramlatokhoz fizikai okokból elengedhetetlen a tengervíz jelenlegi sótartalma. Só nélkül lelassulás, majd leállás várható. Nézzük példaként a Golf áramlatot, amelyet tulajdonképpen egy nagy meleg folyónak is felfoghatunk, ami az Atlanti Óceán felszínén folyik. Ezt a sótartalom különbség teszi lehetővé. Mint közismert, ez az áramlat, ami az Egyenlítő felől indul, határozza meg döntően Európa éghajlatát. Útja során amint az Északi Tengerbe ér, szintén sótartalom változás miatt a felszínről hirtelen a mélybe fordul és az alsó régiókban elindul visszafelé.

6. A brit kormány az elmúlt év őszén, a fentiek tudatában és teljes titokban tengeralattjárókat küldött az Északi Tengerhez, hogy tanulmányozzák a mélybe forduló Golf áramlatot, méréseiket hasonlítsák össze az eredeti adatokkal. Nos ekkor történt, hogy a tudósok a tengeralattjárókon a szokásos adatokhoz képest már 20%-os sebességcsökkenést mértek a Golf áramlat mélybe zuhanásánál. Ekkor történt az azonnali államtitokká nyilvánítás is, amit több ország is átvett, kivéve Norvégiát.

7. Ha a sótartalom csökkenés miatt leáll a Golf áramlat, (s ez a világ többi tengeráramlatára is érvényes) az érintett területeken „örök” tél következik be. Ez Európa vonatkozásában először a Brit Szigetekre, Skandináviára, majd Észak Franciaországra terjed ki, de pár év alatt eljut egészen Afrika északi partjáig. Britannia az elmúlt évszázadokban arról volt közismert, hogy éghajlata mérsékelt, nincs igazán nyár, de igazán tél sem, még a leghidegebb teleken sem hagyja el a higanyszál a fagypont körüli hőmérsékletet. Nos ezen a télen soha nem látott hóviharok és mínusz 10 fokos lehűlés is több helyen előfordult a szigetországban. Ekkor döntött úgy az a tengeralattjáró kapitány, aki tanúja volt a méréseknek, hogy az államtitok ellenére nem hallgat tovább és kitálal a világnak.

8. Mi lesz az emberekkel? Várhatóan úgy, mint minden katasztrófa idején először segíteni próbálnak egymáson, utána pedig egymásnak esnek. Először délről indul meg majd minden bizonnyal egy hatalmas menekült áradat az elöntött tengerpartok, szigetek világából, olasz, spanyol és görög családok ezrei próbálnak majd megélhetést, letelepedést találni Európa belső vidékein. Utána rövidesen megfordul a menekült áradat iránya és az északi népesség igyekszik majd az örök tél beköszönte miatt, délibb, még lakható hőmérsékletű helyeket foglalni el. Természetesen ez nem fog menni élelemhiány, erőszak és háborús összecsapások nélkül.

9. Mi tehát a Föld jövője? Mint láthatjuk a szokásos módon várhatóan újabb tízezer évre jégkorszak következik. A jégkorszaknak az ugyancsak vele párban álló, szintén periódikusan ismétlődő erőteljes és globális vulkáni boom vet majd véget, ugyancsak az eddigieknek megfelelően. Az élet legalábbis egysejtű szinten és a tengerekben a jég alatt valahogy ezt az időszakot is szokásosan átvészeli. A vulkáni tevékenység újra gazdagon ellátja a talajréteget ásványi anyagokkal, tehát a körforgás újra indulhat, startolhat megint a Föld vegetációja is, majd később az állatvilág is újra indulhat. Hogy lesz-e a következő jégmentes időszakban is ember a Földön az csak Istentől függ.

10. S végül. Vajon meddig tarthat ez a körforgás? Minden bizonnyal addig, amíg ki nem fogy a Föld vulkanikus ereje is, hogy tízezer évenként globálisan megújulva megszüntesse az aktuális jégkorszakokat. Ekkor majd marad a jég és a Föld véglegesen kihűlve, halott bolygóvá, űrszemétté válik. Természetesen nincs módunk a fentiek elkerülésére, struccpolitikával sem. Egyet tehetünk. Minden napunknak maximálisan örülni kell addig és a sors, vagyis Isten különleges ajándékának tekintenünk.......


Felmerül a kérdés....

Ha tényleg tudomása lenne a kormányzatoknak bármilyen globális tragédiáról, akkor megosztanák azt az emberekkel, vagy hagynának minket a boldog tudatlanságban meghalni?

Valószínűleg igen, mivel ha bejelentenék azt hogy a Földnek már nincs sok hátra, és a rajta lévő életnek is vége, akkor kitörne a pánik, és anarchia lenne úrrá az emberiségen. A világpiac összeomlana, az infrastruktúra megszűnne létezni, és konkrétan visszaesnénk az őskorba még azelőtt hogy megtörténne a tragédia.

De akkor mi a jó megoldás? Tudjunk róla, vagy sem?

Dátum: 2010.03.09 08:34:57 - HOZZÁSZÓLÁSOK: 2 db

Néró, Claudius vagy Rettegett Iván... Mi a közös bennük? Mindannyian hajmeresztő intézkedéseik által váltak minden idők legőrültebb uralkodóivá. Sorozatunkban híres gyilkosok, elmebetegek, degeneráltak vérfagyasztó történeteiről olvashatsz.

Nero Claudius Caesar
(i. sz. 37–68, császár i. sz. 54–68)

Édesapja: Cn. Domitius Ahenobarbus politikai szélhámos, kalandor
Édesanyja: Julia Agrippiná Augustus császár unokája, Claudius császár felesége
Nevelői, majd tanácsadói: Seneca és Burrus

Életútja: Sorsa emlékeztet Caliguláéra. Anyja, Agrippiná megölette férjét, mielőtt az elválhatott volna tőle, hogy fia császár lehessen. Néró ekkor 17 éves volt. És nem sokáig várt, hogy átvegye az irányítást. A kezdetben pozitív szerepben tetszelgő ifjú császár, pénzt osztogatott Róma lakosságának, és könnyebb, adómentes életet ígért. Agrippiná eközben továbbra is a hatalom közelében maradt, a család magánügyeit és az ország belügyeit irányítva. Ám a hatalom megosztása nem tetszett a fiatal császárnak.

Hamarosan megkezdődött köztük a harc. Időközben Néró rájött arra, hogy vonzódik a művészetek, a népszerűség iránt. Cirkuszokban, arénákban lépett fel. Szavalt, énekelt és óriási tivornyákba vetette magát éjszakánként. Mivel ő volt az uralkodó, senki nem merte megkérdőjelezni tehetségét, ezért meggyőzte magát arról, hogy ő a világ legnagyobb művésze. Gyakran álruhába bújva járta a kocsmákat, sokszor utcai verekedésekbe keveredett.

Eszetlenül szórta a pénzt. Naponta új bútorokat vett palotájába.
A népnek mindegy volt, csak legyen mit enni és békében maradhasson. Innen ered a mondás: Cirkuszt és kenyeret! Lakomái déltől éjfélig tartottak, a híres uralkodó álmatlanságban szenvedett. Szellemi állapota rohamos romlásnak indult.


Az őrület jelei

Néró és anyja gyakran hált együtt. Legendák szerint még a lefüggönyözött hintóból is igen ziláltan szálltak ki.. sőt, állítólag élt a palotában egy rabszolganő, aki szinte teljes hasonmása volt az anyjának. Az ekkor húszas éveiben járó Néró egyre pajzánabb szexuális szokásokat vett fel. Férfiakkal közösült, majd kasztráltatta homoszexuális szeretőjét, női ruhákba öltöztette és menyasszonyaként tartotta maga mellett. Nyilvánosan csókolgatta, és mindenhová magával vitte.

Ezután újabb esztelenségeket művelt. Vadállat bőrébe bújva cölöpökhöz kötözött rabok nemi szerveit harapdálta, mert épp „ketrecéből kitört farkasnak” képzelte magát. A csoportos szex szinte mindennapossá vált homoszexuális szeretőivel. Egyik kedvenc szórakozása az volt, hogy az egyik felnőtt férfinek lányos hangon kiáltoznia kellett, mint aki most veszíti el a szüzességét.

Titokban olyan eszement törtvényeket hozott, melyekről senki sem tudott, ő mégis büntette annak megszegését. Ezek célja a vagyon elkobzása volt, mivel ekkorra már szinte minden anyagi tartalékát felélte.

Gyilkosságok: az elsőt, Claudius vér szerinti fia Britannicus ellen követte el. Egy vacsorameghívás alkalmával mérgezte meg, hogy többé ne legyen vetélytársa.

Néró és anyja között teljesen megromlott a viszony. Néró utasítására anyját mindenütt megaláztatások érték, rohadt gyümölcsökkel dobálták. Próbálta megmérgezni anyját, aki egy ideig ellenméreggel túlélte a merényleteket. A következő őrült húzása az volt, hogy anyja ágya fölé halálos álmennyezetet terveztetett. Hatalmas ólomsúlyokat rejtett el a plafonra, ha anyja lefekszik aludni, ez majd agyonnyomja. Agrippiná szerencséjére erről is épp időben értesült. Ezután Néró hajókirándulásra invitálta anyját, jó szándékot színlelve.
A kirándulás végén, Néró több kisebb hajóra irányította utasait, így anyjának egy észrevehetetlenül preparált, két darabból álló hajó jutott, melyet a folyó közepén emberei másodpercek alatt elsüllyesztettek. Ám Agrippiná tudott úszni. Másnap hajnalra megérkezett a hír, hogy anyja még mindig él. Ekkor nem maradt más lehetősége, bérgyilkost fogadott, aki könnyűszerrel végzett anyjával. A hírre Néró azonnal anyja holttestéhez sietett, és földöntúli örömmel tapogatta, méregette anyjának vérben úszó tagjait.

Ezután Néró egyre zavartabbá, feszültebbé vált, anyja szelleme hátralévő életét végig kísértette. Ennek ellenére Néró újabb és újabb családon belüli gyilkosságokat követett el. Megölte nagynénjét, majd a feleségét, aki a szintén őrült Claudius lánya volt. Először a hitvesi ágyban fojtogatta, majd házasságtöréssel vádolta, és ha nehezen is, de sikerült elválnia tőle, hogy tizenkét nappal később elvehesse Poppeát. Ám egy éjjel, amikor Néró késő éjjel került haza, és várandós felesége ezt szóvá tette, annyira feldühödött, hogy halálra rugdosta szerelmét.

Következő feleségéért újabb gyilkosságot követett el. Kiszemeltje akkor még Statilia Messalina lovag felesége volt, akit ezért gyorsan el kellett tennie láb alól. Ez után tovább folytatódtak az öldöklések.
Nemi erőszakot követően sógorával is végzett.

És ez még mind semmi. Poppeának volt egy kislánya, aki egy nap császárosdit játszott a többi gyerekkel. Erre Néró azt képzelve, hogy a kislányt arra nevelik, hogy ő legyen majd gyilkosa, parancsára vízbe fojtották a gyereket. Egy idő után már csak úgy, minden ok nélkül pusztán szórakozásból gyilkolt. Legkedveltebb módszere az volt, hogy orvosokat küldött áldozatai házába, akik eret vágtak a szerencsétleneken, majd hagyták őket elvérezni. Néró mindezen csak jókat nevetett, és egyszerűen „kezelésnek” nevezte halálos intézkedéseit.

A pirománia csak ezután következett. Kezdetben csak nézte a tüzet, majd úgy gondolta, hogy ő valójában nagy építész, ezért minden indok nélkül felgyújtotta Róma bizonyos negyedeit, és elégedetten szemlélte hogyan égnek porrá a szegények házai.

Így történt, hogy a tűz átterjedt a gazdagabbak palotáira és templomokra is, ezért lassan az egész nemesi réteg ellene fordult. Mikor felfogta, hogy hatalma bukáshoz közeledik, azt tervezte, hogy kiírt minden gallt a városból. Megmérgezi a szenátust, majd felgyújtja egész Rómát. Seregeinek azonban lassan elege lett őrült intézkedéseiből és mind nagyobb lett a lázadók száma. Hiába próbálta kizárni a külvilágot, nem akart értesülni a hírekről, a vész megállíthatatlanul közeledett. A lázadók már a sarkában voltak, de ő továbbra is a csak a szertelen szórakozásnak élt. Mikor ezt a város népe megtudta, mindenki az uralkodó ellen fordult. Nérónak, a haza ellenségének menekülnie kellett, akti elfogása esetén halálra vesszőztek volna. Végül megásatta saját sírját és megbízta rabszolgáját, hogy döfje át a torkát. Halála óráiban is azt hajtogatta, hogy mekkora művészt veszt el a világ. Végül második próbálkozás után sikerült elkövetnie az utolsó merényletet is, csak ezúttal saját maga ellen.

Különös intézkedései: Amikor szavalt, vagy énekelt, senki sem hagyhatta el a nézőteret, még a város kapuit is becsukták. Így történt, hogy egyszer egy vajúdó nő a közönség soraiban szülte meg gyermekét. Néró előadásai annyira szörnyűek voltak, hogy akadtak olyanok, akik halottnak tettették magukat, hogy koporsóban elhagyhassák a várost.

Dátum: 2010.03.06 09:34:22 - HOZZÁSZÓLÁSOK: 0 db

A hazai írott és elektronikus sajtóban (is) felbukkant az a hír, hogy az Indonézia térségében 2004 karácsonykor bekövetkezett hatalmas földrengés nyomán a Földnek a Nap körüli keringési pályája megváltozott, eltérült...
Nos, "ez így ebben a formában nem igaz" - kevésbé udvariasan azt is mondhatnánk, hogy badarság. Mivel a Földet külső erőhatás nem érte, a jelenség ahhoz lenne hasonlatos, mint amikor a mesebeli Münchhausen báró saját hajánál fogva rántotta ki magát az ingoványból...

Ami viszont elképzelhető, az a Föld saját tengelye körüli forgásának minimális, de már kimutatható megváltozása. Egyes szakértők például a Nature tudományos hetilapnak nyilatkozva állították, hogy a Föld forgásának sebessége picit felgyorsult. Így a forgási periódus (magyarul a nap) hossza 3 milliomod (!) másodperccel megrövidült. Ennek az a magyarázata, hogy a hatalmas rengés során a Föld anyagának tömegeloszlása megváltozott, nagy tömegek lejjebb - vagyis a forgástengelyhez kissé közelebb - kerültek. Kicsiben olyan ez, mint amikor a piruettező műkorcsolyázók kinyújtott karjukat behúzva gyorsabban pörögnek. Az itt végbement tömegátrendeződés természetesen a Föld teljes tömegéhez viszonyítva elenyésző, csakúgy mint a tengelytől mért sugár megváltozása a Föld sugarához képest. Ezért is ilyen kicsi a változás, ha egyáltalán kimutatható.
A Föld forgási szögsebessége természetesen korántsem állandó. A nap hosszát manapság már rendkívül pontos atomórák segítségével mérik, s a mindennapi életben is használt "pontos időt" (hivatalos nevén a koordinált világidőt, UTC) néha hozzáigazítják a Földnek az utóbbi évtizedekben egyre lassuló forgásához. Erre jók a szökőmásodpercek, amelyekből 1972 óta huszonkettőt kellett beiktatni, de a legutolsót elég régen, 1998. december 31-én. Az eljárás célja, hogy a Föld forgása által meghatározott "természetes" nap hossza ne térjen el kb. fél másodpercnél jobban az atomórák járásával definiált napétól. Az időrendszer fenntartása a Párizs közelében található Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatal (BIPM) feladata.
A Nemzetközi Földforgás Szolgálatnak (IERS) a Párizsi Obszervatóriumban működő központja felelős a Föld forgástengelyének irányára és a nap hosszára vonatkozó méréseknek a begyűjtéséért és feldolgozásáért. Ők hozzák nyilvánosságra a végleges adatokat, illetve rövid és hosszú távú előrejelzéseket készítenek. A feladat nem egyszerű, hiszen számos különböző űrgeodéziai technikával kapott adatokat kell kombinálni. Ilyenek például a távoli kvazárok rádiósugárzását felfogó, azok pontos pozícióját mérő rádiótávcső-hálózatok (VLBI) mérései, a globális műholdas navigációs rendszerek (GPS) mesterséges holdjaira végzett távolságmérések, műholdas lézertávmérések, a Holdon elhelyezett lézertükrökre végrehajtott távolságmérések.
A központban végzett elméleti modellszámítások szerint a december végi pusztító földrengés nyomán a Föld forgástengelyének iránya fél, legfeljebb egy ezred-ívmásodperccel változik meg, a Csendes-óceán felé eltérülve (ez a Föld felszínén a sarkoknál csupán kb. másfél-három centiméteres eltérésnek felel meg). Ezt a változást azonban nem könnyű elválasztani a forgástengely egyéb geofizikai okokból amúgy is állandó változásától. A január eleji adatokból egyelőre még nem is tudták igazolni a feltételezést. A teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a Föld forgástengelyének "billegése" - elsősorban a precesszió hatására - egy kijelölt alapirányhoz viszonyítva néhány tized ívmásodpercen belül marad egy-két év leforgása alatt. A pólusmozgás hosszabb (évszázados) távon is egy képzeletbeli szobányi területre korlátozódik.
Összefoglalásul nyugodtan mondhatjuk, hogy a Földre, mint bolygóra nem gyakorolt jelentős hatást e mégoly nagy természeti katasztrófa sem. Sajnos a lakóira annál inkább...

Dátum: 2010.03.04 12:31:14 - HOZZÁSZÓLÁSOK: 0 db

Hetek óta cikkeztek arról, hogy nagyvalószínüséggel a 99942 Apophis aszteroida ütközni fog a földdel. Amerikai csillagászok újraszámolták a föld felé száguldó 99942 Apophis aszteroida pályáját és sebességét, és arra a következtetésre jutottak, hogy az alig 300 méter átmérőjű, így a űrben paránynak számító égitestnek csak 1:245 000-hez esélye van arra, hogy 2036-ban összeütközzön a földdel.

A korábbi számítások szerint ennek a valószínűsége 1:45 000-hez volt, és az esetleges becsapódás dátumát 2029-re tették.

Most a legvalószínűbbnek az látszik, hogy mintegy 22 ezer kilométeres távolságban fog elhaladni a föld mellett, ami így is a legközelebb lesz a föld újkori történelmében.

Az USA Űrhajózási Hivatala, a NASA becslései szerint az aszteroida esetleges becsapódása a földbe 880-1480 megatonna TNT robbanóanyag energiájának felelne meg. A pusztítás mértéke a becsapódás helyétől függne, de hatása több ezer négyzetkilométerre terjedne ki, bár a föld egészére semmi tartós következménnyel nem járna.

Dátum: 2010.03.04 12:27:27 - HOZZÁSZÓLÁSOK: 0 db

A Vasálarcos című angol-francia kalandfilm, mely 1998-ban került ki a mozikba, számtalan ember képzeletét elindította: Vajon létezett-e a Vasálarcos? A megtörtént esetet számtalan irodalmi műben és filmben dolgozták fel. A mostani moziváltozat a tizenhatodik a filmek sorában. Háromszáz éve szeretnék tudni az emberek, kit szállítottak vasálarcban a Bastille-ba. De ahogy a börtönőrök sem tudták meg soha, kit őriznek, a történészek is csak találgatják, ki lehetett a masque de fer.



Voltaire mítoszt teremt
1703-ban egy szomorú novemberi napon meghalt egy ember a Bastille-ban, Párizsnak abban a hírhedt börtönében, amit majdnem száz évvel később a nép haragja söpört el, mint a gyűlölt önkényuralom jelképét. A fogolyról senki sem tudta, kicsoda. Vannak-e rokonai, szerettei. Olyan hosszú ideje sínylődött már a komor, nedves falak között, hogy a világ megfeledkezett róla. A legendát is csak jó pár évvel később Voltaire, az író és filozófus teremtette meg.
Ő adott nevet is a névtelennek: a Vasálarcos.
Egy 1738. október 30-án Du Bos abbénak címzett levelében egy titokzatos foglyot, „egy vasálarcos embert” említ. Később, XIV. Lajos korát elemző műveiben újra meg újra visszatér a fogoly kilétének kérdéséhez. Végül 1771-ben leszögezi: „A Vasálarcos kétségkívül ikertestvér volt, méghozzá XIV. Lajos fiatalabb testvére.” Bátorság kellett ennek leírásához. Hiszen a trónon még XIV. Lajos utódai ültek – igaz, már nem sokáig. A legenda ezzel önálló életre kelt: regényírók műveiben, később filmvásznakon jelent meg számtalan változatban a Vasálarcos.


A vasálarc tehát Voltaire szerint a Napkirály nemkívánt ikertestvérét rejtette, aki 1638. szeptember 5-én született, akárcsak a király.
A közkedvelt történet így szól: Richelieu bíboros, XIII. Lajos főminisztere halála előtt emlékirataiban megírta, hogy Ausztriai Annának, XIV. Lajos anyjának, miután délben megszülte fiát, a későbbi Napkirályt, este megint szülési fájdalmai kezdődtek. Ekkor jött világra az ikertestvér. A trónutódot azonban már hivatalosan is bejelentették.
A korabeli francia törvények szerint viszont ikerszülésnél a második gyermek számított az idősebbnek. Hogy ne keletkezzen jogi probléma – így szól a legenda – az anyának azt mondták, a második fiú meghalt, a csecsemőt pedig a legnagyobb titokban egy dajkára bízták.
Felcseperedvén a gyermek, a királyhoz való hasonlatossága egyre szembetűnőbb lett, ezért Angliába küldték, ahol királyi nevelést kapott. Idővel aztán igényt formált a francia trónra. Összeesküvést szőtt, de egyik társát letartóztatták, s addig kínoztak, amíg be nem vallotta, hogy az inasa, egy bizonyos Dauger, valójában a király ikertestvére. A megkínzott belehalt sebeibe, Dauger-t pedig börtönbe csukták. Arcát vasálarc mögé rejtették, hogy soha senki meg ne tudja, kicsoda ő.

Negyvennyolc név
Voltaire azonban tévedett, amikor azt állította, hogy a rab a Napkirály testvére. De hogy mégis kicsoda, arra vonatkozóan több feltételezés látott napvilágot.
Egyesek szerint IV. Henrik és Beaufort herceg unokája lett volna. Mások úgy vélték, hogy angol királyi fattyú, megint mások azt fejtegették, hogy a Vasálarc Oliver Cromwell fiát rejtette. Hosszú volna felsorolni azt a majdnem ötven nevet, amely az elmúlt háromszáz év során felmerült a Vasálarcos kapcsán. Szóba jött herceg és abbé, Ausztriai Anna és Mazarin bíboros viszonyából született fattyú, egy tizenkét éves legényke, aki állítólag a jezsuiták útjában állt, de nem maradt ki Moliere sem, aki nem a színpadon, hanem a börtönben végezte volna tiszteletlen vígjátékai miatt.
Csupán két feltételezés érdemel figyelmet, s a két név két táborra osztja a kérdéssel foglalkozó történészeket. Mind a két csoport a verzióját arra a kevés adatra alapozza, amely az esettel kapcsolatban fennmaradt.
Étienne du Junca, a Bastille egyik kapitánya 1698. szeptember 18-án hivatali naplójába bejegyezte, hogy megérkezett az új börtönkormányzó, Saint-Mars, s korábbi állomáshelyéről, Pignerolból magával hozott egy idősebb foglyot, akit hordszéken vittek. A fogoly nevét Du Junca nem tudta. Következő feljegyzése 1703-ból származik. Azt írta, hogy este meghalt a névtelen nyomorult, s még aznap éjjel mindent el kellett tüntetniük. A férfit titokban – jeltelenül – elföldelték, kevéske személyes holmiját elégették és még celláját is újra kellett vakolniuk, hátha valamit a falra vésett. Du Juncát annyira furdallta a kíváncsiság, hogy az egyházközség nyilvántartásából kikerestette, ki hunyt el nemrégiben. A nevet rögtön bejegyezte a naplóba, noha az nem mondott semmit neki: „M. de Marchiel. Kora nagyjából negyvenöt év.”
Saint-Mars 1664 és 1681 között állt a pigneroli börtön élén, vagyis a Bastille-ba érkezésekor a titokzatos személy már legalább tizenhét éve raboskodott. XIV. Lajos hadügyminisztere, Louvois márki pedig egy levélben arra figyelmezteti a börtönparancsnokot, hogy az egyik fogolyért személyes felelősséggel tartozik. Nevet azonban ő sem említ.

A diplomata vagy az inas?
Az adatok alapján az egyik történész-csoport azt vallja, hogy a titokzatos rab valójában egy esküszegő olasz diplomata, Ercole Antonio Mattioli gróf volt, a Mantovai herceg minisztere, aki kettős játékot űzött.
A gróf felügyelete alá tartozott Casale Monferrato erődje, amelyre a Napkirály szemet vetett. Innen szerette volna Itáliára is kiterjeszteni hatalmát. Mattioli 1677-ben megalkudott a francia királlyal – nem kevés jutalomért –, hogy közbenjár annak érdekében, hogy százezer koronáért megkapja az erődöt. Ki tudja, mi forgott Mattioli fejében, amikor az alkut elárulta az ausztriai, a spanyol, a velencei és a savoyai uralkodóházaknak, akik természetesen árgus szemekkel figyelték a franciák minden diplomáciai lépését, tudván, hogy Itália megszerzésével akarják hatalmukat tovább növelni. Lajos nem hagyta annyiban Mattioli árulását: 1679-ben elraboltatta a diplomatát, s álarcban a pigneroli börtönbe vitette, meghagyva Saint-Marsnak, hogy gondja legyen rá.
Saint-Marst 1694-ben a Sainte-Marguerite börtönszigetre vezényelték át. Magával vitt három foglyot, akik közül az egyik maszkot viselt. Lajos miniszterének ez alkalomból Saint-Marshoz intézett levele is fennmaradt: „Tudja jól, hogy ezek – legalábbis az egyikük – fontosabbak, mint a szigeten lévő összes többi.” Du Junca tehát szerint egy bizonyos Marchielt temettek el. Rosszul emlékezett azonban a nevére, a bejegyzésben valójában Marchioly szerepel.
A név tehát – kissé franciásítva – stimmelne. A másik tábor – s manapság ők vannak többségben – viszont ennek a feltevésnek ellenveti azt a tényt, hogy még ugynabban az évben, amikor a három rab a szigetre érkezett, meghalt egy különleges fogoly, akinek még azt is megengedték, hogy inast tartson. Márpedig a szigeten egyedül Mattiolinak volt inasa. Ráadásul a Bastille-beli rab halálakor a diplomata már hatvanhárom éves lett volna, arról nem is beszélve, hogy letartóztatása egyáltalán nem volt titok.
Szerintük a titokzatos rab valóban Eustache Danger (vagy Dauger) volt. Csakhogy ő semmilyen rokonságban nem állt XIV. Lajossal. A nagyhatalmú pénzügyminiszter, Fouquet inasa volt. A minisztert 1661-ben közpénzek elsikkasztásáért börtönbe zárták, s Pignerolban halt meg 1680-ban. A börtönben az 1669-ben lecsukott Danger lett az inasa, csakhamar pedig a legfőbb bizalmasa. Danger-t 1681-ben szabadlábra helyezték, ám túl sokat tudott meg Fouquet-tól, ezért hamarosan ismét bezárták, 1698-ban a Bastille-ba szállították, ott halt meg 1703-ban.

Voltaire tehát tévedett a személyben, de tévedett az elnevezést illetően is. A rab ugyanis nem viselt vasálarcot. A fontos foglyok fekete bársonyálarcot kaptak.
Danger Fouquet bizalmasaként biztosan nagyon sokat mesélhetett volna. Hatalmi intrikák, gazdasági visszaélések leleplezőjének alkalmas figura, de mítikus hősnek semmiképp, a mindekit eláruló diplomatáról nem is szólva. Ám a mozi és az irodalom a történészek leleplezéseivel mit sem törődve őrzi a maga Vasálarcosát – hiszen akár így is történhetett volna.

Dátum: 2010.03.03 12:47:05 - HOZZÁSZÓLÁSOK: 0 db